Gyógynövényeket bemutató kiállítás nyílik Zánkán

Több mint ötszáz gyógynövényt ismerhetnek meg a Zánkára látogatók a 27-én pénteken nyíló új bemutató- és oktatóközpontban.

Takács Tamás projektgazda elmondta, hogy A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szomszédságában és a Káli-medence keleti kapujában elhelyezkedő hétezer négyzetméteres park látogatói az évszaknak megfelelő változatos programokon elméleti és gyakorlati ismereteket is szerezhetnek a növények felhasználásáról, népi és tudományos hátteréről. Hozzátette: az érdeklődők időszaki kiállítások keretében ismerkedhetnek meg a gyógynövények felhasználásával, a manufaktúra szobában a feldolgozás gyakorlati fogásaival, a vetítőteremben ismeretterjesztő kisfilmeket láthatnak, a szabadba kilépve pedig meg is érinthetik a Balaton-felvidéken található gyógynövényfajokat.     Megtalálhatóak itt a különböző fűszerek, ehető gyógynövények, mocsári növények – sorolta a projektgazda.     A látogatóközpont érdekessége többek között a mocsár- és vízi kert, a relax-gyep, az óvodások kertje, valamint az érdekes tapintású és illatú növényeket felvonultató vakok kertje – jegyezte meg Takács Tamás.     Takács Tamás elmondta azt is, hogy a látogatók elkészíthetik saját gyógynövényes termékeiket, a teázóban pedig különféle gyógyteák, szörpök, gyógyborok közül válogathatnak.     A központ emellett egyetemekkel együttműködve bekapcsolódik a gyakorlati képzésbe is, és nagy hangsúlyt fektet tudományos kutatásokra, a védett növények megőrzésére és a génbanki tevékenységre – húzta alá Takács Tamás.

MTI