A pünkösd, avagy a hetek ünnepe egy hét napos időközt jelöl, ami a húsvéttól számított hét hét utáni első, vagyis ötvenedik napra esik. Ez az ünnep az Ószövetségi zsidóság egyik legfontosabb ünnepe volt (nemzeti és vallási viszonylatban is).

A hetek ünnepe aratóünnep. Ilyenkor a nyári aratási idény hivatalosan is kezdetét veszi, és egyben a zárás ünnepe is, mert lezárja a húsvéttal kezdődő tavaszi ünnepeket. A legelső pünkösdnek azt mondják, amikor Isten leszáll a Szináj-hegyre, hogy kinyilatkoztassa a Tízparancsolatot, ezért ez a törvényadás ünnepe is. A pünkösd ünnepéhez egy meghatározó Újszövetségi esemény is kapcsolódik. Pünkösdkor áradt ki először a Szentlélek. A törvényadás ünnepe és az újszövetségi pünkösd között, pedig több párhuzam is felelhető. Például, hogy Isten tűzben szállt le a hegyre és a Szentlélek pünkösdkor való leszállása is így történt az utóbbi esemény azért is jelentős, mert innen indult el a kereszténység szétterjedése, ami az akkor lakot világ szinte egészére eljutott. Minkét esemény kapcsán megfigyelhető, hogy Isten dicsősége olyan erővel töltötte be ezeket a helyeket, hogy Mózes nem mehetett be a Sátorba, illetve a százhúsz tanítvány nem tudott állva maradni. Az ünnep általában május végére vagy június elejére esik a magyar pünkösd kifejezés a görög pentekoszté szóból származik.