Uncategorized

A smart telefonok utána smart tv-k.

Az okostelefon nem számít ma már újdonságnak, lassan mindenki, még az idősebbek is érintőképernyős okos készülékre cseréli régi, gombos telefonját, talán csak azok fognak megmaradni a régi készülékeknél, akik egyfajta sznobizmusból vagy médiapesszimizmusból nem szeretnének haladni a technológiai újításokkal. Azok…

Tönkre ment a laptopja?

Manapság szinte mindent laptopról intézünk, reggel ezen nézzük meg a híreket, ezen kommunikálunk napközben a barátainkkal, ezen dolgozunk ezért nagy probléma ha elromlik.

Nyelvfejlesztő táborok idén is

A Más Nyelven nyelviskola idén is várja az angol és német iránt érdeklődő iskolásokat nyári nyelvfejlesztő táboraiba. A foglalkozásokon egyedi kommunikációfejlesztő, játékos szövegértési és szövegalkotási feladatokkal találkozhatnak a táborozók és szakoktatóink segítségével gyakorolhatják a nyelvet. Az intenzív szókincsfejlesztés és nyelvgyakorlást…

Property management Budapesten is

A property management szolgáltatás keretében a Budapesten maradt ingatlanjáról tökéletesen gondoskodnak a cég szakemberei.

Nyitott szemmel tábor

A Nyitott Szemmel Egyesület 2016-ban is várja szeretettel a táborozni vágyó gyerekeket!

Mit kínál egy szolgáltatott iroda?

Egy ilyen előre bebútorozott szolgáltatott irodában mindent megtalálunk ami a hatékony munkavégzéshez szükséges, rendelkezésre áll nyomtató, fax, postai szolgáltatások, gyakran korlátlan a nyitva tartás ezzel sokat könnyíthetünk a mindennapi munkavégzésünkön és hatékonyabbá tehetjük a munkát.

Vredestein Quatrac 5, a jó alternatíva a drága téli gumi helyett

Noha a gumis webshopok ajánlása szerint is nagyon fontos az, hogy a leghidegebb időszakban egy megfelelő minőségű téli gumi kerüljön fel gépjárművünkre, ha viszont autónkat csak ritkán használjuk a téli időszakban, és eszünk ágában sincs a legnagyobb hóban útra kelni,…

Égi “tűzijáték” jelzi két galaxis összeolvadását

Két szomszédos galaxis összeolvadását figyelték meg a Manchesteri Egyetem és a Hongkongi Egyetem asztronómusai, akiknek sikerült lencsevégre kapniuk az égi “tűzijátékot”. A felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című folyóiratban számolnak be a tudósok. Az asztrofizikusok az…

Graffitifestés és kiállítás a PP Centerben

Magyarország több mint 30 vezető graffitise és képzőművésze vasárnapig festi meg a Szentendrei úti PP Center 130 méter hosszú, 2,5 méter magas betonkerítését Budapesten. A street art akcióban résztvevő alkotók képzőművészeti munkáiból pedig vasárnap nyílik kiállítás ugyanott, a Partizán Műterem…