Pénteken kezdetét veszi a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Pénteken kezdetét veszi Balatonfüredi Művészeti Fesztivál. A négynapos rendezvényen koncertek, Picasso- és Capa-kiállítás, különböző családi programok várják az érdeklődőket.

Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház művészeti vezetője elmondta, hogy idén 13. alkalommal rendezik meg a fesztivált, amelyen zenével, tánccal, irodalmi esttel és tárlatvezetéssel is várják a látogatókat hétfő estig.

A nyitónapon fellépnek majd a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor tanárai, Frankie Látó hegedűművész vendégszereplésével, szombaton Halász Judit énekel a gyerekeknek, vasárnap pedig Herczku Ágnes és zenekara koncertezik. A Túlpart együttes hétfőn tartja családi koncertjét a Kisfaludy színpadon, este pedig a pünkösdi hosszú hétvége és a fesztivál zárásaként a “Piros” Templomban Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Miséjét lehet meghallgatni – foglalta össze Kéri Kitty. Több program kapcsolódik a Vaszary Galéria Picasso- és Capa-kiállításához is: szombaton délután Tea Picassóval címmel Máté P. Gábor színművész irodalmi összeállítását láthatja a közönség, vasárnap pedig tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a Vaszary Galéria kiállításain, amelyeken Picasso-grafikák mellett Jean Cocteau Picassóról és baráti köréről készült fényképeit és Robert Capa fotográfiáit lehet majd avatott vezetéssel megtekinteni. Szombaton este a GGTánc Eger társulat előadását láthatják az érdeklődők, a kortárs darab rendezője Grecsó Zoltán – mondta Kéri Kitty.     A családokat pünkösdi viseletkészítés várja a Vaszary alkotóműhelyben szombat délelőtt, vasárnap délután pedig pünkösdi kézműves játékkészítés, koszorúfonás lesz a Kisfaludy Galériában – fűzte hozzá.