Színes programok a hagyományőrző rendezvényen

Az Atilla hun fejedelem nevét viselő, 300 négyzetméteres jurtában kiállítások, valamint harci bemutatók, lovas versenyek, íjászprogramok, koncertek és családi rendezvények is várják az érdeklődőket augusztus 8. és 10. között Bugacon, a Kurultáj magyar törzsi gyűlés ünnepén.

A szervezők meghívására mintegy 120 hagyományőrző csapat érkezik Bugacra, köztük Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről. A háromnapos eseményen csaknem 30 hun vagy türk tudatú nemzet képviselői – köztük avarok, azeriek, kirgizek, türkmének, bolgárok, tatárok és magyarok – vesznek részt.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke a háromnapos programról tartott csütörtöki tájékoztatón kiemelte, hogy a Kurultáj Európa egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepe, amelyet immár ötödik alkalommal rendeznek meg.
“A mintegy 30 nemzet küldöttei érezni fogják az eseményen nem csak a hagyományos magyar, de azt a rokontudatú szeretetet is, amely áthatotta az elmúlt években is a magyar törzsi gyűlés eseményeit” – hangoztatta Lezsák Sándor.
Bíró András Zsolt, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője elmondta: “a találkozón a magyar ősöknek és a Kárpát-medence történelmének azon szakaszait mutatják be, amely közösségé formálta a sztyeppei nomád-lovas kultúrákat”.
Hozzátette: a mintegy 30 hun vagy türk tudatú nemzetek képviselői koncertekkel, kiállításokkal és ruhabemutatókkal készülnek, valamint lovas- és gyalogosbemutatókon vesznek részt.
Idén is megrendezik a Kárpát-medencei hagyományőrzők seregszemléjét, amelyre eddig 340 lovas regisztrált. Emellett a világ legjobb lovas íjászai tartanak bemutatókat az érdeklődőknek.
A Keleti vihar elnevezésű, rekonstruált csatajelenetet bemutató programon keleti lovas nomádok harci taktikáit és a hadviselést ismerhetik meg a látogatók, akik 52, főként népzenei koncerten is részt vehetnek. A magyar zenei programok mellett a 27 nemzet képviselői is önálló koncerteket adnak az érdeklődőknek – tette hozzá.
Mint elmondta, az előadósátorban tudományos és ismeretterjesztő programokat tartanak régészeti, antropológiai és néprajzi témában. Az idei év különlegessége lesz az a több mint 20 méter átmérőjű, 300 négyzetméter alapterületű Atilla-sátor, amelyben kiállítják A hunok bejövetele című, 20 méter hosszú és 2,7 méter magas monumentális félkörképet, Kertai Zalán festőművész alkotását.
A jurtában látható régészeti és antropológiai tárlatokon a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM), a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum és a szegedi Herman Ottó Múzeum vesz részt. A tudományos tablókon a hun korról lesznek láthatók információk, az MTTM közreműködésével pedig eredeti, torzított hun koponyákat is bemutatnak.
Bíró András Zsolt az is elmondta, hogy az óriás jurta megnyitójára ellátogat Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Kazahsztán kulturális minisztere, Törökország és Azerbajdzsán magyarországi nagykövete, valamint a világ türk szövetségének vezetői.

MTI