Újra megnyílt a Thirring-körút Dobogókőn

Megnyílt a kirándulók előtt a Visegrádi-hegység egyik legnépszerűbb túraútvonala, a Thirring-körút, így már az összes Dobogókőről elérhető útvonal látogatható.

A területet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróti Erdészete és a Magyar Turista Egyesület önkéntesek segítségével a téli jégkár után kitakarította és helyreállította a nyomvonalat. A közérdekű munkában az egyesület mintegy 30 önkéntese vett részt. Az erdészeti szakemberek irányítása melletti megfeszített munkának köszönhetően, az önkéntesek a nap végén levághatták a lezárást jelző sárga szalagot – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Az erdészet a decemberi jégkárt követően nagy erőkkel igyekezett járhatóvá tenni az érintett túraútvonalakat, melyeket néhány kivétellel felszabadítottak már a tél folyamán. A Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai összesen mintegy 500 kilométer turistautat mentesítettek a december eleji jégkártól. A legtöbb helyen néhány hét alatt sikerült felszámolni a károkat, azonban a Dobogókőhöz csatlakozó Thirring-körút helyreállítását a jelentős károsodás, az időjárási tényezők és a nehéz megközelíthetőség miatt tavaszra kellett ütemezni. Ezen a turistaúton nemcsak nagyszámú kidőlt, valamint több helyen fennakadt, veszélyes fát kellett eltakarítani, hanem a kifordult, méretes gyökértányérok miatt az ösvény nyomvonalának helyreállítására is szükség volt. Az előmunkálatokat – veszélyelhárítás, földön fekvő fák feldarabolása – az erdészet már korábban elvégezte.
A hétvégi társadalmi munka keretében visszaállították a nyomvonalon a jégkár előtti állapotokat, az útvonal mellett már nincs veszélyes fa, így az szabadon használható. További fejlesztések, jelzésfestés és a nyomvonal állapotának javítása a nyár elején várható. A Thirring-körút bejárását gyakorlott túrázóknak ajánlják, a jégkárral érintett erdőkben a turistautakról letérni továbbra is veszélyes és tilos.
A Thirring-körutat az 1990-es évek elején a Magyar Turista Egyesület Hunfalvy osztálya építette erdélyi és kárpátaljai fiatalok segítségével. Az útvonalat Thirring Gusztáv földrajztudósról, a természetjárás népszerűsítésének egyik jeles alakjáról nevezték el.
A vadregényes útvonal mentén hatalmas méretű sziklaformációkat (Thirring-szikla, Palócz-Peitler-szikla, Eötvös-szikla) láthatnak a kirándulók. A pilisi legendakörhöz szorosan hozzátartoznak ezek a titokzatos sziklák, amelyek eredetére nincs egyértelmű magyarázat. A hivatalos, tudományos indoklás szerint vulkanikus eredetű kövek, mások szerint egykori erődítmények nyomait őrzik.
A Dobogókőről, a Makovecz Zsindelyes Vendégháztól induló 2,5 kilométer hosszú, 160 méteres szintemelkedésű körút másfél óra alatt bejárható. A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány megfelelő időjárás esetén minden szombaton 10 órától spirituális zarándoklatot szervez a Thirring-körúton. Az alapítvány a környéken hat fűtött jurtát is felállított, hogy szálláslehetőséget biztosítson a látogatóknak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.