Varázsfuvola előadás és tanszergyűjtés a Gyerek Szigeten

Az eddig megszokott programok mellett tanszer- és könyvgyűjtés, valamint A varázsfuvola című opera gyerekeknek szóló változata is szerepel szombaton és vasárnap az ingyenes Gyerek Szigeten, amely a Hajógyári-szigeten került megrendezésre – mondta az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában M. Horváth Veronika, a rendezvény egyik főszervezője.

A nyilatkozat szerint a United Way alapítvánnyal együtt szervezett gyűjtésen tanszereket és gyerekkönyveket várnak, amelyeket az alapítvány gyermekotthonokba és speciális iskolákba fog eljuttatni a rászorulóknak. Az adományokat a United Way sátránál várják a szervezők.
A Gyerek Szigeten hangsúly lesz téve a környezettudatos, egészséges életmód terjesztésére is, ennek jegyében a gyerekek jobban megismerhetik az olyan egyszerű ételeket, mint a gyümölcsök vagy a zöldségek.
A hétvégén jelen lesz a népzene, valamint az opera műfaja is, hiszen egy interaktív, színes látványvilágú előadáson bemutatják A varázsfuvolát. A fellépők között lesz a gyerekek körében népszerű Alma zenekar is – sorolta a szervező, aki szerint a kicsit hűvösebb idő ideális a mostani hétvégére, és a záporoktól sem kell tartani, mert a programok nagy része sátrakban zajlik.
Mint mondta, folytatják azt az évek óta bevált módszert is, hogy a gyerekeket “felmatricázzák” a bejáratnál a szülők nevével és elérhetőségével, arra az esetre, ha elvesznének.
A Gyerek Sziget június 6. és 28. között minden szombaton és vasárnap várja a családokat az óbudai Hajógyári-szigeten. A részletes programok a sziget.hu/gyereksziget honlapon érhetők el.