Az empátia készség fejlesztése szerepjátékok által a gyerekeknél

Mivel a gyerekek személyisége még fejletlen, azonban a mókára és a kacagásra rendkívül kaphatóak, ezért a szerepjátékok különleges fontossággal bírnak a fejlődésükben.

A vicces és játékos magatartással egybekötött foglalkozások során rendkívül sokat tanulnak a kicsik, miközben a szerepjátékokat élvezik is, hiszen a játék egyfajta elementáris erővel ragadja meg a figyelmüket, személyiségüket.

A szerepjátékok által teremtett valóságban a gyerekek fantáziájának semmi sem szabhat határt, miközben megtanulják értelmezni az emberi szerepeket, illetve a körülöttük lévő világot is. Ezt hívják tulajdonképpen valóság értelmezésnek, hiszen a szerepjátékok során fontos megtanulniuk azt is, hogy mi a valóság, és mi nem. A csoportos interakciók, szociális és társas készségek fejlesztése elengedhetetlen a későbbi boldogulásuk érdekében.

Ekkor tanulják meg az otthon biztonságos közegében azt, hogy miként kell viselni magukat különböző szituációkban, élethelyzetekben. Nagyszerű segítséget nyújthat, ha szerepjátékokat játszunk például abban is, hogy miként kell tisztelettudóan viselkedni egy formális közegben, vagy csupán a felnőttekkel szemben is. Emellett növeli a gyermek empatikus készségeit, hiszen megtanulja más szemszögből vizsgálni a világot, és beleélni magát mások helyzetébe is.

Az elesettek és árvák, nehezebb sorsú személyekkel való helyes bánásmód tanítása a szülők részéről jelentős fontossággal bír. A szerepjátékokat ezért elsősorban a gondolkodás és a viselkedés fejlesztésére szoktuk alkalmazni a leghatékonyabban.